Tisza Attila, 2021.05.04. 13:02
Az utóbbi időkben gyakran lehetett hallani különböző hírforrásokból vagy emberektől: „Legyen már vége a pandémiának! Kapjuk vissza a régi életünket! Legyen már vége ennek a bezártságnak, végre nyissanak ki a kulturális intézmények, strandok, wellness-szállodák, el lehessen menni szabadtéri rendezvényekre, pl foci, koncertek, lóverseny stb. És persze az egyik „legfontosabb”, hogy kinyissanak kocsmák.”
Azt is lehetett hallani a bezártság alatt, hogy az emberek unatkoztak. Engem személy szerint az elmúlt időszakban egyáltalán nem ért utol ez a probléma. Pláne azokra gondolok, akiknek gyermekeik vannak. Hogyan tudnak unatkozni?
A nyitásról egy pár gondolatot szeretnék megosztani veletek. Valahol megértem embertársaimat: személy szerint nekem is hiányoztak a személyes találkozások vagy előadások. Ha megtehettem, - ahol élek - rendszeresen jártam egy professzor előadásaira, de hiányzott a nyílt falugyűlés is, ahol meg lehet tudni: településünkön milyen fejlesztések történtek, és fognak történni.
A bezártság érzetét a szabadság tudja feloldani. A szabadság nem attól függ, hogy mi van nyitva, és mi van zárva. De mi már régebben átélhettük, amikor a szabadság érzetét úgy szimbolizálták, hogy vegyél egy motort és azon keresztül érezheted meg a szabadság ízét (Szelíd Motorosok c. film). Ez becsapás! Vagy mondhatnék mást is, például az LSD tabletták. Ezek a pótszerek előbb-utóbb rabbá fogják tenni az embert.
A 32. zsoltár egészen másról beszél, tessék elolvasni az első és második verset. Akinél ez megvalósul, az igazi szabadságot éli át.
De szeretnék a fő gondolatra áttérni („visszatérni a régi életünkhöz”). Ezen gondolkodtam, és nemzetünkre gondolok, vagy tágabb értelemben az emberiségre. Ha erre gondolok, akkor félek és megriadok. Mihez, vagy kihez is térünk vissza?! Bocsánat, de a negatívumok jönnek elém, ez az életünk szerves része. A csalásokhoz, lopásokhoz, visszatérünk a régi kedvesünkhöz. Több, mint 50 százalék fölött van az elválások száma. Vezetünk az egy főre eső tömény szesz fogyasztásában, az abortuszban!
Karrierépítéshez, átgyalogolva más embereken? Láttam egy filmet, ahol megkérdeztek egy zsidó lányt: „Mit vár a jövőtől?” Ezt válaszolta: „Anyának lenni, szülni gyermekeket. Lehet-e ennél nagyobb karrier?” Tessék ezen elgondolkodni egy kicsit.
Mihez vágyunk mi vissza? Van egy gyönyörű példázat a Szentírásban, javítok, több is; de ez a legismertebb: A tékozló fiú. (Lukács 15, 11-32). Nagyon vágyott ő is a szabadságra. Minél messzebb az atyai otthontól, ahol nincsenek szigorú szabályok, azt az életet élheti, amit a legtöbb ember éli. Aztán megjárta a hadak útját, nagyon mélyre került, és ott magába szállt. És visszavágyott az atyai házhoz. Mi miután vágyakozunk, vagy ki után vágyakozunk? Pár hónappal ezelőtt még azt is lehetett hallani az emberektől, hogy valaki nagyon azt mondta az emberiségnek: „Állj meg, és gondolkodj, mit cselekszel! Mert most már ez elég!” És most visszavágyunk a régi életünkhöz. Hogy van ez?
Ez az én félelmem. A zsidó nép életében, amikor megjárták a mélységet, a bezártságot, gondolj a hetven év fogságra vagy Jónásra, a cet gyomrában. De ők, miután megélték ezeket, a Teremtő felé fordultak, mert más életet szerettek volna élni. Valamit lezárni, és egy újat kezdeni. Ne a régi életet folytassuk, ami az örök halálba vezet!
Az Úr Jézus mondja: (János evangélium 14:6) „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
Én ezt kívánnám magam, és minden embertársam számára: találjuk meg ezt az utat, és azon járjunk közösen.
