Néhány napja nagyon kedves jelenetre lettem figyelmes. Kicsi lányka gyönyörű szemeit édesapjára szegezve a legédesebb hangján mondta: „Csak most az egyszer engedd meg, soha többet nem kérek semmit!” Azonnal felsejlett előttem, hogy ez a helyzet milyen ismerős számomra is.
Úgy rémlik, ezt már mi is mondtuk a szüleinknek, és arra határozottan emlékszem, hogy én hallottam ezt a mondatot - és nem egyszer - saját csemetéim szájából, miközben persze hasonló, ellenállhatatlan, könyörgő tekintettel néztek rám.
Nem is tudom honnan, de valahogy ezt a mondatot és viselkedést a gyerekek tudják maguktól, mintha csak velük született képesség lenne. Talán ez az egyik legfontosabb eszközük ellenünk, szülők ellen. Próbáltam visszagondolni, tanítjuk-e ezt nekik, vagy valóban ez egy olyan hetedik érzék, amellyel tudnak hatni a felnőttekre, és ösztönösen használják.
Mindenesetre hosszú ideig lekötötte a gondolataimat, és különböző szituációkat próbáltam felidézni magamban: hogyan is megy ez?
„Kisfiam, ma könyörögni tanulnunk!” vagy „Gyakoroltad már a könyörgést ma kislányom?” vagy „Gyermekem, remélem látod, a szomszéd gyerek milyen szépen tud könyörögni, na neked is úgy kell!!” De ilyesmire nem emlékeztem. Pedig így legalább biztosan tudnám, hogy tőlem tanulta, azért megy neki ilyen jól. Legalább nem érezném úgy magam, mint aki csak sodródik az események láncolatában.
De ha nem így, akkor mégis csak veleszületett képesség, hiszen az biztos, hogy a gyerekek ezt a mondatot, és ezzel a hangsúllyal tudják és használják! Olyan tekintetet párosítva hozzá, hogy a szülők szíve elolvad, hiszen látszik a gyermeken, hogy az élete múlik rajta.
De az a gondolat, hogy akaratlanul tanítottam meg ezt a magatartást, nem tetszett annyira.
Nem, biztos nem!
Én nem szoktam ilyet mondani, hogy „Soha többet nem kérek semmit!”, vagy „Csak most az egyszer!”
Talán régebben, még gyermekként, suttogtam valami hasonlót a szüleimnek. De az még akkor volt. Esetleg az iskolában, egy-egy felelet vagy dolgozat közben fohászként… „Csak most az egyszer segíts meg Istenem!” Meglehet, az államvizsga kapcsán is átfutott valami ilyen gondolat a fejemen. De akkor úgyis annyira izgultam, hogy arra már nem tudok visszaemlékezni.
Egyre csak jöttek elő az emlékképek, hányszor is fohászkodtam ezekkel a szavakkal: „Csak most az egyszer segíts meg!”, „Csak most az egyszer sikerüljön!”, vagy „Csak ez az egy legyen meg!”
Nem is gondoljuk komolyan, amikor ezt mondjuk, hiszen már akkor világos, hogy újra csak lesz olyan egyszeri helyzet, amikor pont ilyen meggyőződéssel szeretnénk valamit nagyon-nagyon, és valamiért azt gondoljuk, hogy így hatásosabb a kérésünk. Olyan dolgokról mondunk le nagyon előzékenyen ezekkel a szavakkal, amelyek még nem is léteznek számunkra, és amelyek fölött sem most, sem később nem rendelkezünk. Tét nélkül akarunk valami értékeshez jutni úgy, hogy közben ne legyen lelkiismeret furdalásunk, és ne is kelljen feláldoznunk valójában semmit. Tegye meg inkább a másik…
Szeretnék megtanulni tisztán kérni. Nem sürgetőn és nem bántón, hanem megvárva a dolgok természetes menetét. Nem kényszerrel és zsarolón, hanem őszintén, nyugodtan és elfogadón.
Kérni időt, türelmet, nyugalmat a várakozáshoz, és hitet abban, hogy nem kell sürgetnem mindenáron semmit. Elfogadni és tiszteletben tartani. Felnőttként viselkedni és tudomásul venni. Nem próbálni már manipulálni, kikönyörögni vagy kikényszeríteni bármit.
Őszintén adni, kérni és elfogadni.
Korinthusiakhoz írt 1. levél 13. rész 11. vers: „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig felnőtté lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.”
Próbálok felnőni ebben is. Néha nehezebb a fizikai változásainkat jellemben utolérni, mint azt valaha gondolnánk, akár növekedési szakaszban tartunk, akár a hanyatlásban vagyunk már. Vannak szituációk, amelyekben soha sem hagyjuk el a gyermeki dolgainkat, viselkedésmintáinkat. Ragaszkodunk hozzájuk, és küzdünk értünk, mintha tényleg az életünk múlna rajta, mint annak a csöpp kicsi lánynak, akinek a cukorka nélkül összedőlt volna a világ.
Legalábbis akkor úgy gondolta.
Talán mégis érdemes sorra vennünk a „csak most az egyszer” dolgainkat, és átgondolva, megfontolva elkezdeni rájuk új szemszögből, felnőtt szemmel tekinteni.
Jakab levele 1. rész 5. vers: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.”
TGG
2020/10/20
Videófelvétel megtekinthető: 
Szeretettel várjuk, kérjük, maszkot hozzon magával!
